Kedves Nénik és Bácsik!
Újra itt vagyunk, a Barosi Prücskök!
Ismét eltelt 20 nap, ami összesen ugye már 30, tehát cirka 1 hónaposak lettünk.
Nagyon elfoglaltak voltunk mert Vikinek több mint fél kilót, Misinek majd fél kilót kellett nehezednie.
Az elmúlt napokban sok minden történt, egyrészt Misi állandóra kiköltözött anyuhoz, mert már vitathatatlanul 2kg fölé nőtte ki magát, de pár napja Viki is csatlakozott, mert már nagyon unta magát egyedül az inku szobában.
Anyu nagyon el van foglalva velünk, mert mi mindíg kitalálunk valamit, hogy ne mással foglalkozzon, hol etet, hol rendbe rak, hol fürdet, hol készíti a tejcsit Vikinek. Misinek már nem kell külön készíteni a tejcsit, mert anyu megbeszélte vele, hogy ő már nagy kisfiú, neki meg kell dolgozni a minden 3órás betevőért.
Szóval anyunak hagyunk minden 3 órából majdnem egy órát, ami szerintünk elég is evésre, alvásra, fürdésre, de ő csak panaszkodik, hogy fáradt és kialvatlan. Érthetetlen.
Újság még, hogy szerepet cseréltünk, mert Viki mostanában a növésre koncentrál, Misi meg abbahagyta a folyamatos alvást, és állandóan nézelődik, tesz-vesz, nyöszörög, vagy üvölt, miközben Viki eszik, alszik és növekszik.
Öccse után Viki is kezdi tanulni, hogy az élet nem tömött cumisüveg, és naponta egyszer bizony magának kell beszerezni az anyatejcsit, közvetlenül a forrásból.
Misi, mint már említettük már rendszeresen közvetlen beszerzésre állt rá, de gyakran elalszik menet közben és ebből nem befolyólag, nem is eszik eleget. Apu sokszor kételkedik is, hogy az ő vére lenne, mert hiszen ha az ő vére lenne, akkor egész nap csak enne, s véletlenül sem aludna bele.
Különben apu is megéri a pénzét, most amikor mindhármunknak a legnagyobb szüksége lenne, pelusra, tisztálkodó szerekre, teára és ételre anyunak, (mert képzeljétek, anyu nem anyatejet eszik!?), hát fogja magát és bekap egy gyomorfertőző vírust, és le is nyeli. Ezek után meg nyöszörög, hogy elöl-hátul jön ki belőle minden, meg hogy lefogyott, meg lázas. Hja kérem, ha valaki lusta bejárni ide ahol vagyunk!
Aztán megemberelte magát apánk, és bejött egy mókásan zöld partedliben, de nem ám a nyakába, de rákötötte a szájára. Hát vicces volt, annak ellenére, hogy még napokig meg sem fogott minket, és hagyta, hogy anyu vacakoljon az etetésünkkel, pedig mi alig tudjuk kivárni, amíg az egyik eszik, hogy megkapjuk már a sajátunkat.
Ilyen esetekben a várólistára helyezett egyikőnk, fogja magát és hangos aláfestést ad a másik étkezéséhez, ennek anyu szinte sosem örül, dehát mi sem.
Szóval eleinte csak Misi osztotta meg anyuval szobáját, és szórakoztatta anyut állandó horkangatásokkal, nyöszörgésekkel, hogy anyunak ne kelljen annyit aludni.
Viki közben még az inkuban pihent, hiányolva öccsét, ráállt helyette is az alvásra, ami tőle igen szokatlan volt.
Időnként hivatta anyut, és eszegetett, hogy zavartalanul folytathassa ...
az alvást.
Mert Viki bármilyen pozícióban képes aludni, s ha egyszer elalszik, nem lehet a cumit a szájába nyomni.
Alvás közben aztán jókat álmodik, de néha ...
Anyuval, mint Nő a Nővel megértve egymást, jól mulatozik.
S ha a mulatásba belefárad, folytatja ott, ahol abbahagyta, legyen az állva...
vagy fejet hajtva egy kényelmes vállra.
S mint említettük, Viki is beköltözött anyu szobájába, egy kényelmes melegítős ágyba, s folytatta tovább mit már az inkuban szokott, eszik...
alszik, ülve...
állva...
fekve, Apunak kedvét szegve, ki azt imádja, ha lánya grimaszokat vágva, őt éberen várja.
De a sok alvásnak is megvan az előnye, hiszen Viki roham léptekben nő előre. Kezén már látható, hogy gömbölyödése várható, s a ráncok melyek voltak, maradtak a múltnak.
Misi közben él bele a világba, állandóan jár a szája, mert hol eszik, hol veszekszik, hol csak bájolog, hjaj asszonyok ha felnövök, vigyázzatok.
Karom erős, szivem vidám, nincs is több íly Mihály talán. Jut eszembe a karomon, ha jó a kép, látszik szőrös az némiképp, bár mondják ez majd még lehullik, szőrőskarú apám mondja, az alma a fától messze nem hullik.
A mérlegelés továbbra is folyik, hogy tudjuk anyatej belém mennyi folyik, de mivel a mérlegelésnek magam csak tárgya vagyok, közben balettozgatok.
Evést követően rendszeresen böfizgetek, miközben gondterhelten nézegetek, szemem valójában persze nem piros, csak a fotózáshoz apám már koros.
Anyuval néha kacsingatunk, csak azt nem értem ehhez minek ez a kammillás tunk.
Ha hagyják, két szemmel is látom ám, milyen szép is az anyukám.
Az étkezés persze komoly dolog, hiszen a tejcsin létem forog, s e korban a lé a vagyon, koncentrálok nagyon.
Aztán bájolgok, s csodálom anyámat, hiszen tőle kapom majd vacsorámat.
Kicsit pihenek én is, hiszen erő kell az üvöltéshez is, majd nekirugaszkodom ismét...
és kezdem a következő misét, s mondom anyámnak hagyja a mosott ruhát másra...
engem vegyen már végre a karjába.
Persze hagyom anyut gondoljon ki egyet, s mást, hiszen meg kell értenünk egymást, aztán ha nem megy segítek, hiszen célom, hogy kaját kerítsek, s ha elérem célom, anyuba kapaszkodom.
Evés után az ejtőzés, ami testhelyzettől függetlenül nagyon békés, s ha elűztem mindem gondom, előhúzom elégedett mosolyom.
Anyu mostmár együtt őriz minket, s mi cserébe szórakoztatjuk, napszak mindegy.
A hétvégét is bőgéssel töltjük, ezek a szülők meg nem értik, pedig egyszerű, valami bajunk van, de ha megoldják, utána béke van. Addíg csak ordítunk, arcunkon pír, talán így hamarabb jön bajunkra ír. Aludni mellettünk most illetlenség, anyu alvatlan, apu tiszta idegesség.
Most találtak a szülőknek újabb idekeskedni valót, mert székletünkben leltek oda nem valót, apánk rohant az ÁNTSZ-be (kakivizsgáló népiesen), anyu pedig az őrületbe, mert anyu nem lévén mellettünk pár percig, szőrnyű slendrián nővérkénk jött máris, kakit véve belőlünk durván, de nem a pelusból ám, kakiban-pisiben hagyott ágyunkon, huzatban, ruha nélkül parlagon. Anyu reszketett az idegtől, mi ordítottunk a hidegtől, jó lesz hazamenni végre, az otthon az mégiscsak otthon elvégre.
A hazamenéssel e leletig nem is lett volna gond, hiszen hétfőn küldtek is volna pont. Most várhatjuk az új leleteket, kis szobánk meg minket, gyerekeket.
Anyut elvitte apu egy este sétálni a hegyre, mesélte az egész várost köd lepte, a hegyről az egész mint az óceán, a hármasan határos hegy meg mint világítótorony a szigeten, a víz túlpartján. Hazafele láttak városban rókát, aki keresett valamit, mivel tömhetné torkát, szóval volt élmény több is, mégis otthon, igen otthon biztosan lehetne jobb is.
Anyura a pihenés ráfért, mert ma, vasárnap már rá nem ért, a bacitól hasunk puffadt, hol Misi, hol Viki üvölt, hogy majd megfullad, közben a huzattól vagy mástól, Viki orra dugul mint szűrő a kamilla teától. Ma születtünk volna meg igazából, ha idejekorán nem bújik ki az ikerpár a zsákból, lehetett volna e 30. nap jobb is, de lássuk be, lehet ez még rosszabb is.
Most mennünk kell tovább nőni, mert akkor a kajcsinak elég négy óránként jönni, ami anyunak áldás lenne a köbön, hiszen lassan elalszik álva a küszöbön. Reméljük az ÁNTSZ csak jót mond, s anyuéknak lesz egyel kevesebb gond, mi pedig legközelebb írunk otthonról, mindenféle velünk történt dolgokról.
Kívánunk a Néniknek és Bácsiknak minden jót.
Viki és Misi
2003. november 23.
Utóirat:
Mostmár innen - ahol vagyunk - távol is vannak jó ismerőseink.
Bianka néni, szüleink barátainak kislánya, aki a nevéből adódóan azonban Nagy már, levelet is írt nekünk, és ráadásul teljesen értelmeseket tud mondani, mert Ő már nagyon öreg, hiszen 17-szer több ideje van pocakon kívül mint mi, ami tekintettel eddigi fáradalmainkra, igen hosszú idő, mondhatni majd másfél év.(Ez a barátság dolog valami olyan, hogy nem eszik el egymás elől az anyatejet az emberek). Álljon itt végezetül az Ő levele:
"Kedves Viki és Misi!
Itt vagyok, látlak Benneteket és folyamatosan csak azt szajkózom bababababababa nyamnyamnyamnyamnyamnyam
Tegyetek, így nőjjetek nagyra...
Majd megyek piszkálni Benneteket, készüljetek!
Puszi:
Bianka"
