Kedves Nénik és Bácsik!

Döbbenet, de 9 hónaposak leszünk napokon belül.

Ez a hónap dolog valami olyasmi, mint a pisilés és a kakilás. Ha kell, ha nem, jön. A különbség csak annyi, hogy egy hónap dolog alatt igen sok kis és nagy dolog van. Ez nálunk meg duplán van ugye.

A hónapokból a 9 meg azért nevezetes szám, ha nem is matematikailag, mert mielőtt a pocakon kívüli világra jöttünk volna, hogy azt jól felforgassuk, ennyi időnek kellett volna eltelnie azóta, hogy Anyu és Apu azzal vacakolt, hogy legyen vacakolni valójuk, úgy 15-20 évig. Ők meg jól elvacakolták az időt, ezért nekünk kellett behozni a dolgot, és 9 dolog helyett 8 dolog alatt kellett felkészülnünk a pocakon kívüli dolgokra. Sok dolgunk volt és maradt.

Nagyon régen tudtunk csak írni nektek, mert az Apu, aki a gondolatok átvitelével foglalkozik viszonylatunkban, azt mondja nagyon elfoglalt. Hát nem tudjuk, hogy ez így van-e, mert mi a csuda foglalná őt el, ha egyszer nincs mindig velünk? Különben is magára vessen, hiszen legutolsó levelünk kelte táján fogta magát, és megint valami újba kezdett, mintha mi nem lennénk elég újak.

Apu valószínűleg jó színész, mert új munkahelyéről, ahova minket jár kipihenni, mindig úgy állít haza, hogy mi is elhisszük, hogy fáradt, ha egyáltalán hazaállít. Mostanában hobbija, hogy ideje nagy részét, messze innen, egy kényelmetlen nagy házban töltse, aminek Pécsi Erőmű a neve, és egy teljesen félresikerült valami, mert járókák és etetőszékek helyett, kazánokkal van tele, de radiátor alig van benne, szénporból meg több van ott szanaszét, mint játékból a szobánkban.

Szóval jeleztük Apunak, hogy lecseréljük, ha nem kapja össze magát, ezért most nekilátott gondolatainkat számotokra is érthető formára hozni és közzétenni Nektek.

" "

Alapadataink nagyjából: Viki 4 fog, 6,3kg. Misó 2 fog, 7,5 kg. Senkit ne tévesszenek meg az átlagtól elmaradó számok, Apánk szerint sokkal több kraft van bennünk, mint az Ő közel 90 kilójában.

Mióta utoljára írtunk, felhagytunk Anyuék tornáztatásával. A torna azért kellett, mert a fehér ruhás doktor nénik és doktor bácsik féltek, hogy Anyut unatkozni hagynánk, ezért kitalálták, hogy tornáztassanak minket. Mi persze nem akartunk tornázni, ezért Anyuék tornázhattak, hogy mi úgy csináljunk mintha tornáznánk. Erre Anyu is rájött, és megbeszélte a doki nénikkel és bácsikkal, hogy most már el tudja foglalni magát tornáztatás nélkül is.

Ők ezt elhitték, és egészségesnek nyilvánítottak minket, aminek már éppen ideje volt, mert a család nevű rokonságunk nagy részét aggasztotta kicsit ez a tornakényszer dolog. Persze mióta nem kell, ...

Alig maradt abba a kényszertorna, Viki elkezdett mászni. Valószínűleg Heisenberg bácsi határozatlansági elméletének alapja is egy Vikihez hasonló gyerek családba kerülése, illetve adott, véges méretű lakásban való megtalálásának valószínűsége lehetett.

Misi eleinte a mászás helyett, a súlyára való tekintettel, alternatív helyváltoztatási módszert alkalmazott, tengelye körül forogva töltötte be a szobát.

Misi alkalmazkodva a körülményekhez, megtanult saját maga hintázni a gyerekülésben, helyettesítve a ringatásban nem elég aktív szülőket.

Néhány nap, talán hét, és a gyerekágyakat Anyuéknak le kellett ereszteni, mert Viki tarthatatlannak tartotta a törzsfejlődés négykézlábas fázisának állapotát.

Misó, bár szerencséjére egyáltalán nem hasonlít Apjára, viszonyulásuk a lustasághoz azonos. A sok hercehurca, mászkálás, álldogálás helyett, az elegáns ücsörgést sajátította el hamarabb, s ebből a peckes, egyenes tartásból tekergetve fejét, szemlélte a világot sokáig.

A passzív kényszertornáról az aktív életre való áttérés Viki testsúly gyarapodását oly mértékben megállította, hogy a Szülők többször orvosért is kiáltottak, de diagnózist csak Ők kaptak: mérlegfóbia.

Később Misó is úgy döntött, a világot magasabbról is szemügyre kell vegye, ezért felállt.

Mikor fél évesek lettünk, megkeresztelkedtünk, ami annyit tesz, hogy egy kedves idős bácsi sokat beszélt hozzánk és kíséretünkhöz egy másik kisgyerekről, aki aztán felnőtt és annyi mindent csinált, hogy még mindig emlékeznek rá az emberek. Azután a bácsi kereszteket rajzolt ránk olajjal, és lelocsolt vízzel. Biztos senki nem mondta neki, hogy a tiszta víz nem oldja az olajat. Az esemény óta szüleink száma bővült, hiszen Vikinek is és Misinek is saját külön bejáratú keresztszülei vannak, akiket alkalom adtán, szintén be lehet fogni a szórakoztatásunkba.

Viki mostanság kezd áttérni a két pont közötti kétlábon történő helyzetváltoztatásra, ami jelentős előrelépés a korábbi két álló helyzet közötti mászásban történő átmenethez képest, viszont a gyakran becsúszó lépéshibák miatt, e közlekedési módszer gyakran hangos fejkoppanással, majd ordítással fűszerezett.

" "

" "

Amikor nem csinálunk valami sokkal fontosabbat, szabadidőnket töltjük, ennek is jelentős részét az udvaron. Az udvaron lakik egy nagy szőrös izé, ami Vikinek kiváltképp tetszik, és a szülők Bogárnak hívnak. Az udvaron, hogy el ne süllyedjünk, saját hajónk van, ami Anyu találmánya, hogy ne kelljen a bolti szűk és kezelhetetlen járókákban külön-külön sínylődjünk. A hajónak zöld teteje van, és célja, hogy ha Viki balhézik, a nap el ne bújjon ijedtében.

" "

Szoktunk néha más emberekkel és azok szüleivel is találkozni. Hihetetlen, hogy mennyi ember lehet ezen a földön, mert mindig akad olyan, akiket még nem láttunk.

Egyelőre még csak két etetés közötti időket töltetünk kirándulásokkal, de ha már szüleink gyakorlottabbak lesznek a mi mobil ellátásunkban, megyünk messzebbre is. Az egy-két órába persze sok nem fér még, egy Martonvásári kastély, egy kis korzózás a pesti Duna parton (korzót még nem kaptunk hozzá sose, de így hívják), körülnézés nagyiéknál Biatorbágyon, vagy séta a Százhalombattai Duna parton. Egyszer becsúszott egy esküvő is, ahol sok elegáns ember örül az etetésnek és a zenének, miközben két ember komoly megállapodást köt, és ebből előbb-utóbb hozzánk hasonló eredmény lesz.

Aktuális problémánk a szülői engedetlenség:

Komoly konfliktus forrása, hogy szüleink nem tudnak megfelelni, főleg, Viki elvárásainak, azaz nem akkor, ott és úgy ugranak minden nyikkanására, magyarázására, hovatovább hisztijére, ahogy azt Ő elképzeli. Ebből aztán akár másfél órás üvöltések is kerekednek, mitől a szülők fáradnak, Viki kevésbé.

Egyelőre teljesen érthetetlen, hogy ez az ősidők óta az emberpalántákba épített üvöltéses problémamegoldás a mi szüleinknél nem váltja ki a kívánt hatást. A probléma további felülvizsgálatáig sajnos bele kell törődjünk, hogy szüleink is önálló akarattal és elképzelésekkel rendelkező emberi lények, kikhez időnként alkalmazkodnunk kell.

Nos most ennyi, ha valamit kifelejtettünk, legközelebbi levelünkben pótoljuk.

Köszönjük az érdeklődést, és mindenkinek kívánjuk, hogy nőjön nagyra és legyen egészséges.

Viki és Misi

Érd, 2004. július 14.